Szülőnek lenni, egyáltalán túlélni magát a szülői létet, netán még jól is érezni magunkat közben?
Gyerekekkel játék, olvasás, játszótér, orvos, cipővásárlás, óvoda. Házimunka, tiszta ruha, vasalás, főzés, takarítás. Magánélet, kicsit önmagunkkal, a párunkkal foglalkozni, tanulni, fejlődni, esetleg mindezek mellett még dolgozni is? És mindezt 24 órában. Ami egyrészt túl sok, másrészt viszont túl kevés. Sok, amikor beteg a gyerek, vagy amikor éppen számunkra kellemetlen, olyan nemszeretem dolgot kell csinálni, viszont iszonyú kevés, ha az ember becsülettel mindennel haladni szeretne…Haladni, és nem végezni, mert az már inkább tündérmesébe illik.
Nos, nálam is káosz uralkodott minden téren. Sosem készültem el semmivel teljesen, ha mégis, akkor lelkifurdalásom lett, hogy más dolgokkal nem haladtam, és még a gyerekekkel sem játszottam. Ekkor persze azonnal elkezdtem kapkodni, gyorsan kiosztottam pár puszit, ölelést, énekeltem egy népdalt, vagy meséltem egy mesét, miközben roham tempóban már a következő dolog járt a fejemben. Sehol sem voltam ott igazán, semmit sem élveztem. Még ha tudtam is, hogy adott dologgal ráérek csak jövő héten foglalkozni, akkor is naponta eszembe jutott, aggodalom töltött el, aztán győztem magam megnyugtatni, miközben a naptáramat nézegettem, hogy még ráérek.
Tartott ez egészen addig, amíg el nem olvastam Vida Ági blogját. Felhívta a figyelmem, hogy nem elég tervezni, LE IS KELL ÍRNI! Á, minek írjam le, hiszem a fejemben úgyis ott van (mondogattam)… na igen. Csakhogy pont az okozott hatalmas feszültséget, hogy minden a fejemben volt, és amikor újabb feladatnak készültem nekiállni, akkor mindig az összes teendőt végigpörgettem magamban, hogy kiválasszam azt, ami a legsürgetőbb. Tehát hiába a rövid távú memória, ezzel csak ideges és zaklatott lettem.
Egyszer csak eldöntöttem, hogy ez nem mehet már így tovább. Adok Ági tippjének egy esélyt, hátha használ. Ha neki bevált, lehet, hogy nekem is be fog. Kértem a férjemtől egy határidőnaplót. Olyat, ahol egy nap, egy oldal.
És elkezdtem bele írogatni.
Mindent.
Egyesével.
Vannak az állandó programok a napban, amik mindig ugyanazok. Felkelés, reggeli, délelőtt játék, mosás, kenyérsütés, vasalás, közben lányom alszik a hátamon, fiam hintázik, én pedig mesélek, olvasok. Hétvégén nagyobb takarítás, főzés igény szerint, de általában délután. Játszótér ősztől tavaszig délután, nyáron délelőtt. Alvás délben, 1-2 órát. Stb.
Ezek beváltak az évek során, nem jegyeztem fel. Amit viszont beleírtam az a személyes fejlődésem, tanulásom. Mikor, mit olvasok, mikor írok blogot, mikor szerkesztem, csinosítom, mikor hallgatom a leckéket, mikor olvasom, mikor tanulom meg, vagy mikor készítem el a házi feladatot. És persze, hogy mikor melyik házit. Mikor beszélgetek a tanárral, és főleg mennyit.
Minden nap kinyitom a naplót, megnézem, hogy aznapra mi a téma (van, amikor egymás után több napig foglalkozom az adott dologgal. Nem kapkodok, elvégzem, addig nem lépek tovább. Mindig egy nappal többet számolok valamire, mert ugye bármi közbe jöhet.) És csak azzal foglalkozom.
Amit még megtanultam Ágitól az egy igen hasznos dolog. Gondolkozni a játszótéren is lehet. Ott is járhat az agyam, miközben lököm a hintát. Ha eszembe jut egy ötlet, akkor elég lefirkantani, vagy akár a telefonra rámondani. Ötletteléshez nem kell teljes nyugalom. Sőt, számomra (és sok más kisgyerekes anya számára is) igen inspiráló a játszótér, vagy a közös séta.
És egy csapásra elmúlt az aggodalmam. Tudom, hogy mindent leírtam, majd a napló észben tartja, nekem elég csak belepillantani. Azóta nem gondolkodom azon, hogy vajon mi maradt el, vagy mi a fontosabb. Nem kapkodok. Tudom, hogy mindenre jut időm, tudom, hogy mindennel el fogok készülni. Tudom, hogy nem kell emlékeznem, mert leírtam. Egy dolgom van csak (illetve kettő) minden nap kinyitni a naplómat, és betartani a tervemet.
Neked mi vált be a napi, heti havi tervezésnél?
