Egyik hétvégi reggel éppen a kávés bögrémért nyúltam. Kicsi lánykám az ölemben, éppen a bátyját és az apukáját figyelte, hogy hogyan esznek. Nagyon érdeklődik már minden iránt, ami az asztal körül történik. Állandóan tanulmányozza, ahogyan a szánkba vesszük az ételt, hogy megrágjuk. Folyamatosan nyúl az ételért.
Ezen a szombat reggelen épp az asztalnál ittuk a kávénkat. Általában délelőtt szoktam kávézni, amikor már játszunk. De hétvégén más a helyzet. A férjem elkészíti és megmelegíti, így már a reggeli után meg tudom inni még az asztalnál ülve.
Most is épp nyúltam a bögrémért. Szép, bordó színű volt, viszont sajnos várnom kellett, mivel kicsit melegre sikerült a melegítés. Nem tudtam azonnal belekortyolni. Bezzeg kicsi lánykám kapva kapott az alkalmon, és azonnal hozzányúlt… mivel nem volt tűz forró, nem rántottam el azonnal a bögrét, kíváncsi voltam, mi fog történni. Marika pár másodperc múlva elvette a kezét, miközben megrázkódott. Tényleg meleg volt neki is. Miután belekortyoltam, letettem a bögrét az asztalra. Beszélgettünk kicsit, majd újra fölvettem, hogy igyak. Marikám persze megint nyúlt a bögre felé (hiába a szép szín), de megállt félúton a keze. Rám nézett, és nem fogta meg a bögrémet. Már az első alkalomból tanult.
Vajon mi felnőttek miért nem tanulunk a hibáinkból? Valahol olvastam azt, hogy az elmebaj definíciója az, ha valaki ugyanattól a cselekvéstől más eredményt vár. Nos, nem hiszem, hogy ennyire súlyos lenne a helyzet, mindenesetre elgondolkoztató, hogy vajon miért gondoljuk, hogy megváltozik az életünk, ha újra és újra ugyanazokat a dolgokat tesszük. Vajon mitől lennénk egészségesebbek, ha ugyanúgy élünk, és miért lennénk sikeresebbek, ha ugyanúgy nem teszünk az ügyért semmit.
Kislányom, és a gyerekek általában képesek tanulni a hibáikból. Már az elsőből. Ami kellemetlen számukra, azt önmaguktól nem ismétlik meg. Mi, felnőttek miért tesszük? Ha rossz érzéssel megyünk dolgozni, miért nem változtatunk? Ha nem jó a párkapcsolatunk, miért nem teszünk azért, hogy változzon a helyzet? Ha az egészségünkkel van baj, miért csak arra koncentrálunk, hogy meggyógyuljunk, viszont amint kilábaltunk a betegségből, újra ugyanúgy élünk, ahelyett, hogy változtatnánk? Így persze újra betegek leszünk.
Van egy közmondás, gondolom, ismerős: Az okos ember más kárán, a buta a sajátján tanul.
Nos, sajnos azt vettem észre, hogy mi még a saját kárunkon se tanulunk. Hiába küzdünk az anyagiakkal, mégsem kérünk segítséget. Hiába tudjuk, hogy valami rossz, mégis megtesszük. Eljátsszuk a mártírt, kifogásokat keresünk, és sosem tanulunk a hibánkból. Pedig a módszer működik. Kislányom csak egyszer égette meg a kezét, másodszor már nem. Azért, mert megtanulta, hogy a bögre meleg. Tanuljunk hát mi is az első rossz dologból, és ne nyúljunk hozzá újra és újra a forró bögréhez!
Szép napot!
