Gyerekkoromban egész nyarakat töltöttem Balatonon a nagyszüleimnél. Szinte minden délután a strandon lógtunk, amikor pedig rossz idő volt, előkerült a diavetítő. Leültünk a fallal szemben, és tágra nyílt szemmel hallgattuk a Papát, ahogy mesél.
Aztán felnőttünk, el is felejtettük a diavetítőt. Mígnem nagymamám Karácsonykor fel nem ajánlotta, hogy elküldené. Rábólintottunk, mert nem akartuk megbántani… még nem sejtettük, mennyire jót tett velünk.
A minap kapcsoltuk be először. Kisfiam teljesen odáig volt. Ő vette ki a filmet, ő tekerte, végül ő húzta ki a hosszabbítóból a dugóját (persze előbb én húztam ki a konnektorból a hosszabbítót). Ahogy meséltem, fel-felugrált, odaszaladt a falhoz, mutogatta a szereplőket. Eltartott egy ideig, míg rájött, hogy ha elállja a fényt, nem fog látni semmit. De hamar ráérzett, és onnan fogva oldalról közelítette meg a képet, úgy mutogatott. Kicsi 4 hónapos lánykám pedig a földön hason fekve felemelt fejjel, tátott szájjal követte az eseményeket. Le sem tette a fejét, inkább hozzáfűzte a maga kis mondandóját: „Ööööö!” „Hő!”
Én pedig nosztalgiáztam. Ahogy vetítettem, emlékek hada rohant meg. Minden egyes képre emlékeztem, a verseket pedig szinte kívülről mondtam, holott már vagy 20 éve nem hallottam őket. Az öreg néne őzikéjénél nem álltam meg, elkezdett potyogni a könny a szememből. Ahogy az őzgidából anya lesz, és viszi a kisgidáját az öreg nénéhez gyógyulni…
Amióta pár nappal ezelőtt először bekapcsoltuk, kisfiam szinte függő lett. Én meg rájöttem, mekkora érték rejlik a diavetítőben. Mégsem könyv, amit csak 1-2 gyerek tud egyszerre körülülni és nézni a képeket, míg anya/apa mesél. Ugyanakkor mégsem tv, ahol gyorsan váltanak a képkockák, és a gyerek fejében egy hatalmas káosz marad, sok feldolgozatlan benyomással a film végére. Egyszerre több gyereknek mesélhetek, akármikor megállhatok, kiegészíthetem, megbeszélhetjük, feldolgozhatják a számukra félelmetes részeket (pl. a farkas szerepét a Piroska és a farkasban). Ezeken kívül van valami izgalmas abban, hogy félhomályban, a külvilágot kizárva hallgathatják a történeteket. Ez valami más, a mese varázsa teljesen magával ragadhatja őket.
És persze a szülőknek is felüdülés, hogy akárhány gyerek van, egy ideig sikerül csak a saját hangjukat hallani… olyan 5-10 percig. :) Szerintem megéri. Hatalmas élmény! Bátran ajánlom minden kisgyerekes szülőnek.
Szép napot!
