Ma kaptam egy hírlevelet Koródi Sándortól (www.alomkereso.com), amiben egy ingyenesen letölthető e-köny található. A szerző (egy általam nagyra tartott ember) osztja meg velünk a vonzás törvényének rövid, általa feldolgozott leírását. Maga a mű felemelő, önbizalom erősítő, és aki ismeri és alkalmazza ezt a törvényt, szinte végig bólogat, miközben olvas. http://www.alomkereso.com/files/Titkos_gyik.pdf
Elolvastam, és gondolkodni kezdtem. Több ponton is megfogott a mű. Nagy igazságnak tartom, hogy amikor vonzani szeretne valaki a leglényegesebb, hogy végig vidám, boldog maradjon. Ha így tesz, minden erőfeszítés nélkül abban a mederben halad, amelyik elvezet a vágyaihoz.
Amikor érzem, hogy jó úton haladok olyan, mintha spicces lennék. Élem a napomat, terelgetem a gyerekeket, végzem a háztartási munkákat, de közben szárnyalok. Amikor az áramlattal haladok, akkor oldódnak a gátlásaim, vidám, boldog vagyok, minden elérhetőnek tűnik. Elszabadul a fantáziám, és egész nap csak nevetnék. Abban a házban élek, abban a ruhában vagyok, amelyikben szeretnék lenni. Úgy mozgok, teszek-veszek, mintha ott lennék. Nincs lehetetlen! És ami a legérdekesebb, észre vettem, hogy ilyenkor kerülök leginkább harmóniába a gyerekekkel. Ilyenkor játszunk nagyokat, ilyenkor van a legkevesebb nyafogás.
Ők még eszerint élnek, még az áramlattal haladnak, nem küzdenek ellene. Tanulhatnánk tőlük. Mit is mondanak a vonzás törvényének tanítói? Legyél vidám, élj boldogan, közben pedig gondolj arra, amit el szeretnél érni. Éld bele magad, mintha már elérted volna; tégy úgy, mintha már azzá váltál volna; játszd el, mi lenne, ha már megtörtént volna. Így eléred, azzá válsz, megjelenik az életedben. A gyerekek pedig pontosan ezt teszik! Rengeteget játszanak, fantáziálnak, és nagyon nem szeretnek szomorúak lenni. Kicsit elkámpicsorodnak, ha valami nem úgy történik, ahogyan ők szeretnék, azonban gyorsan váltanak, keresnek valamit, amitől újra jó kedvük lesz. Így élik saját kis világukat, és el is érik, amit agyon szeretnének.
Ki is próbáltuk Misi fiúnkkal. Kb egy éve van Kívánságtáblánk az étkező asztal melletti falon. Kisfiam széke pont szembenéz vele így, mikor Misi eszik (tehát naponta legalább négyszer eltölt ott 10 percet) azt látja. Egyik kis barátnőjénél jártunk, akinek volt csúszdája. Misi le sem akart szállni róla, föl-le, megint föl. Csiripelt, kacagott, nagyon tetszett neki. Elhatározuk, hogy neki is lesz egy ilyen csúszdája. Egyik reklámújságból kivágtam a képét, olyan színben, ami nekünk is tetszett (mert azért mégis csak mi fogjuk nézegetni, Misinek teljesen mindegy, milyen a színe, csak csúszni lehessen rajta) és felraktam a Kívánságtáblánkra.
Éppen hó vége volt, nem tudtuk, miből fogjuk megvenni, neki azonban nem vettük el a kedvét azzal, hogy nincs pénzünk. Hagytuk had fantáziálgasson. Sőt, adtuk alá a lovat is. Kérdezgettük, hogy hol lesz majd a csúszda, hogy mi is csúszhatunk-e majd, és a papa/mama/kutya/cica/autó stb is csúszhat-e. Ő megmutatta, mosolyogva ismételte, hogy igen, mindenki csúszhat rajta.
Két nap múlva valami belső indíttatásból lekérdeztem a bankszámlám egyenlegét. Nem tudom miért, hiszen hó elején utal a munkáltatóm, de csak ott motoszkált a gondolat a fejemben. Mikor felhívtam a bankot meglepve tapasztaltam, hogy majdnem annyi pénz van a számlámon, amennyibe a csúszda kerül. Még aznap megvettük, és az összes autó és plüsskutya/cica lecsúszhatott rajta.
A mai napig nem tudom, hogyan maradhatott több ezer Forint a számlámon annak a hónapnak a végén. :)
Így kell vonzani. Ezt is tanulhatjuk a gyerekeinktől.
