Ma délelőtt kisfiam az ölemben ült és énekeltünk, mondókáztunk. Sokszor van ilyen, de a mai napon elég hideg volt a nappaliban, rejtem pedig nem volt pulcsi. Eredmény, hideg kezek. Egyszer véletlenül hozzáértem Misi karjához, miközben lapoztam. Erre kisfiam eltolta a kezem: „Ne érj hozzám a hideg kezeddel anya!” Mindezt olyan hangsúllyal és mozdulattal, ami nem esett jól a fiamtól. Elhiszem, hogy kellemetlen volt neki, és mégis, ezt nem vártam volna tőle.
Ugyanakkor magamra ismertem. Én ugyanilyen hangsúllyal szoktam mondani, ha valami számomra nem tetszőt tesz, és ugyanilyen mozdulattal szoktam elvenni, elvinni, stb. Ha ez neki is ilyen rosszul esik, nos többet nem akarok ilyen lenni!
Azonnal eszembe jutott: úgy bánj másokkal, ahogyan te is szeretnéd, hogy bánjanak veled!
Eddig senki nem tartott ilyen tiszta tükröt velem szemben, vagy csak nem akartam hinni nekik. Őket okoltam, azt gondoltam, az ő hozzáállásukkal van a baj. De most itt van egy kisgyerek, aki csak tőlünk tanul, csak azokat a problémamegoldó technikákat tudja alkalmazni, amiket lát tőlünk. Egyszóval ezt tőlem tanulta, én ilyen vagyok…illetve voltam, mert ez nagyon nem tetszett nekem. Muszáj lesz változtatnom, nem szeretném ezt a hangsúlyt, mozdulatot, egyáltalán a reakciót a gyerekeimbe nevelni.
Úgy fogok másokkal bánni, ahogy szeretném, hogy velem bánjanak!
Szép napot!
